Hírlevél
TOP termékek
Termékajánló
Termék részletek


A kiterjesztett takaró - Nyeste Ferenc

A kiterjesztett takaró - Nyeste Ferenc
850 Ft

NYESTE FERENC 1950-ben született Mezőberényben, egy kilencgyermekes család ötödik tagjaként. Hívő környezetben nevelkedett, s már ifjú korában ott található a különböző gyülekezeti szolgálatokban. Polgári foglalkozása mellett 20 évig végzett szolgálatokat az Ózdi Pünkösdi Gyülekezetben és közben készült a teljes idejű szolgálatára. Tanulmányai befejezése és lelkipásztori felszentelése után Cegléden, Soltvadkertben és Sopronban végzett pásztori szolgálatot. E munkája mellett több évig dolgozott az Országos Ifjúsági Misszióban, majd egy drog rehabiblitációs intézetben (Dunaharaszi), s végül a börtönmisszióban is. (Sopronkőhidai Fegyház) 

A kezdetektől, most már 15 éve vezeti az Országos Imacsoport Hálózatot, amelyet Isten útmutatása szerint szervezett meg és indított el. Erről a szolgálatról szól Az Úrnak lángjai című könyve. Megjelent 2004-ben.

A 2007-es évtől a Közbenjárók Közössége koordinátori feladatati is ellátja, s közben a Keceli Pünkösdi Gyülekezet egyik szolgálója.

A Biblia évében (2008), ahhoz kapcsolódva írta a Hit és erkölcs című könyvét, melyből két utánnyomás is szükségessé vált.

A kiterjesztett takaró című könyvét, gyakorló és kevésbé gyakorló kersztényeknek, és minden érdeklődőnek egyaránt ajánlja. Kiemelve benne, olyan örökérvényű értékeket, mint a szeretet, a hűség, az egymás megbecsülése, a gondoskodás, és a házasság szentsége. Nem titkolva azt a célt, hogy ebbe az irányba kívánja terelni az olvasó figyelmét. Legyen áldásul ez az írás mindenki számára!

Nyeste Ferenc Cegléden él. Feleségével, Évikével 36 éve élnek boldog házasságban. Egy leányuk, két fiuk, hat unokájuk van, s örömmel várják az úton lévő hetedik érkezését is.

  • 84 oldal

    14,5x20,5 cm

    puhaborítású

  • Cikkszám
    578111
    Tömeg
    140 g/db
Webáruház készítés